A program háttere és céljai

Fejér megye apróvadállománya az utóbbi 10 évben folyamatosan csökken, apróvadjainkra egyre kevesebb figyelmet fordítunk, kevesebb a mesterséges nevelt fácán és fogoly kihelyezés. Az utóbbi évek gazadasági válsága a vadászatot is érintette, ezáltal a vadgazdálkodók is kevesebbet tudtak fordítani az élőhelyfejlesztésre, melynek fő vesztese az apróvadállomány. Ezen felül a vadgazdálkodók elsődleges szempontja a nagyobb bevételt teremtő nagyvadállomány vadászata volt, mely háttérbe szorította a ragadozók iránti figyelmet. Ez szintén az apróvadfajokat sújtotta.
A ragadozók számát azonban nem ismerjük pontosan, és a hagyományos, „ad hoc” jellegű megfigyelési módszerekkel nem is tudjuk pontosan megbecsülni.
A fő probléma azonban egy egységes monitoring rendszer hiánya, mivel a legkülönbözőbb módszerekkel gyűjtött adatok nem adnak arra lehetőséget, hogy az egyes területeket össze tudjuk hasonlítani, illetve, hogy a nem felmért területekre is megpróbáljunk becsléseket adni.
A program célja, hogy olyan módszert adjon a felmérők kezébe, amely könnyen értelmezhető,
egyszerű terepi adatrögzítést igényel, és a kapott adatok megfelelő hátteret biztosítanak korrekt elemzésekhez.
Remélhetőleg már az első egy-két évben egy jóval pontosabb becslést tudunk majd így adni ragadozó állományunkról, illetve hosszú távon pontosan ki tudjuk majd mutatni az esetleges pozitív vagy negatív változásokat is.

A ragadozó szinkronszámlálás programismertetője és táblázatai letölthetőek a Nyomtatványok menüpontból.